Részlet Réka naplójából:
Kedves naplóm!
Hétfő:
Hát igen, nem vagyok az a fajta lány, aki megírja a mindennapjait egy könyvbe, de azt hiszem, most kivételt teszek. A végzős évet minden általam ismert esetben szomorúság zárta le. Talán az enyém is ilyen lesz. A testvérem már felnőtt, és tavaly úgy döntött, hogy kiköltözik. Igen, ez minden családnál fájdalmas, mikor mi, a gyerekek kirepülünk a családi fészekből, és új életet kezdünk. Én még csak ízlelgetem ezt, de fájdalmasan érint, mivel örökké gyerek akartam maradni. De nincs mit tenni, körülbelül fél éven belül én is elmegyek az egyetemre. Téged naplóm, a legjobb barátnőimtől kaptalak, és szeretnélek érdekes dolgokkal megtölteni. Olyanokkal, amik boldoggá teszik az utolsó évemet ,,gyerekként”!
Szeretek reggel arra kelni, hogy van mit kezdeni a napommal. Á, mit is beszélek. Pocséklás minden napom, nincs mit kezdenem vele. Álmodozok, mikor pedig már majdnem eltaláltam az álmomhoz, szól anyukám, hogy keljek fel. Így megy ez minden reggel. Nem hiszem, hogy elhiszi, mikor azt kiáltom vissza neki, hogy mindjárt felkelek. Végül is, aztán lassan csak felkóválygok álmaim szigetéről a való világba, de az beletart egy kis időbe. Felöltözök, de azt is lassan. Talán azt remélem ilyenkor, hogy vége lesz a sulinak, mire én megleszek mindennel. Mikorra ezekkel is megvagyok, hirtelen eszembe jut a harc; az, amit minden reggel vívok a testvéremmel. Futok, futok, de elém kerekedik, és általában ő megy be előbb a fürdőszobába, így várnom kell rá fél órát, és utána megyek be arra az egy percre, amire nekem szükségem van… El is felejtettem, ő nincs itthon. Nélküle olyan furcsa a ház. Késésben vagyok, mint általában. Öt perccel a becsengetés előtt indulok minden nap. Nekem végem van. Minden nap ülhetek bent a délutáni büntetésen, amit csak nekem találtak ki azért, mert mindig elkéstem, és nem adhattak nekem mindig figyelmeztetéseket, mert egyébként jó tanuló vagyok. Hát kedves naplóm egy kis bevezetés után: szia, Angyal Réka vagyok. Végzős diák. Nem régen múltam el tizennyolc éves. Mindenből ötös vagyok kivéve angolból ,ez az a teher, amit egész életemen keresztül cipelek a hátamon. Nem vagyok az iskola leges legnépszerűbb diákja de, mindenkivel kijövök. Eléggé kicsike vagyok sajnos. Barna szemem van, és nem tudom kisminkelni, mert akkor nagyon kicsinek néz ki. Szintén barna hosszú hajam van, ami kicsit göndör. Rengeteg álmom van, és nagyon szeretek álmodozni. Van egy titkos álmom is! Ezt az álmomat nagy becsben tartom. Áh, most biztos azt hitted, hogy elmondom, igaz? Hát nem, majd talán később.
Réka, kelj fel most! Tíz perc múlva becsengetnek. - mondta anyu mérgesen. Jaj, még soha sem álmodoztam ilyen sokat, mint ma. Most kivételesen gyorsan felkeltem, összekaptam magam, és már indultam is lefelé a lépcsőn. Ma sem szakad meg az ördögi kör, már megint öt percem van becsengetésig. Ma szerencsém van, mert anyukám elvisz a suliba. Ez az év furcsán zajlott. Az miniszterek meg akarták újítani a tanmenetet, úgy, hogy először leérettségiznek a gyerekek, aztán meg még be kell járniuk az év végéig (úgy, mint a többi évfolyamosaknak, akik alattunk voltak) néhány kontroll órára ahol átvettünk mindent, amit addig tanultunk. Ebben a programban persze éppen csak az én osztályomat vonták be. Tehát én már leérettségiztem, de most tartanak a kontroll órák, amikre kötelező bejárni. A barátnőimnek, Emesének és Fanninak most van az érettségi utolsó napja, és nekik nem kell bejönni az utolsó hétre. Miközben ezekre gondoltam a kocsiban ülve, eszembe jutott, hogy ma dolgozatot írunk angolból. Én nem tanultam rá tegnap, mert elfelejtettem. Most mi lesz velem? Ilyenkor bárki egyszerűen ellógott volna, de én sokkal rosszabbul oldottam meg az ügyet. Az volt az én briliáns tervem, hogy beülök egy másik angolórára, és majd azt mondom mindenkinek, hogy az elején nem vettem észre, hogy rossz osztályba ültem be, csak az óra közepén, akkor pedig már nem akartam azzal megzavarni az órát, hogy kimegyek. Beléptem az iskolába, ahol mindenki virult a boldogságtól, tudván, hogy ez az utolsó hét. Csak én nem voltam boldog. Mintha sietnék, gyorsan beültem egy órára. Pont egy másik angolórát fogtam ki. Gyorsan kiszöktem volna, de akkor hirtelen bejött a tanárnő.
– Good morning.
- Good morning, Miss.
Ezt még megértettem, de a többit, amit az órán beszéltek, csak nehézkesen. Bambultam magam elé. Nem is foglalkoztam vele, hogy melyik osztályban voltam. Hát nagyából az óra közepén eszméltem fel bódulatombó bevallom egy kicsit aludtam . Na ez mindenkivel előfordulhat. Már párszor beégtem a tanárok előtt emiatt. Valaki pedig azt kérdezte tőlem hirtelen:
- Kisasszony, maga hogy lehet ezen az órán? Nem látom a névsorban. Milyen órán? Én egy szigeten vagyok, nem? Azon kaptam magam, hogy újra a tanterem négy fala közt vagyok, az iskola padjában ülve.(Na igen ezeket az óra közbeni álmodozásokat a legjobb barátnőmtől Emesétől tanultam) Én hirtelen el akartam magyarázni a tanárnak az ügyet, ami miatt ott voltam. De csak annyi jött ki a számon, hogy: Én… én…
A tanárnő meredt szemmel várta a választ a többi diákkal együtt. Olyan volt, mintha egy árva csont lennék körülvéve éhes farkasokkal.
-Ő már letette a középfokú angol nyelvvizsgát, és így bármelyik angol órára szabadon bejárhat. - mentett meg egy ismerős hang. De ki lehet az? Hirtelen nem jutott az eszembe, de nem is foglalkoztam vele többet, mert végre valahára kicsengettek. Mindenkit elsöpörve rohantam ki a teremből. Kifelé jövet azonban a tanár megállított, és azt mondta:
- Azt a teringettét, kisasszony. Ez ne forduljon többé elő, hogy szólás nélkül beül az órára. Rendben? Bólintottam egyet, és néztem, hogy ki lehetett az, aki közülük megmentett, mert mondjuk ismert engem. A teremből áradtak ki a gyerekek nagy mosollyal az arcukon, mert minden gimnazista diák szereti azokat a botrányokat, amik az órán történnek és nem vele, hanem mással. Én is sokszor elmulattam, emlékszem a matekórákon. Úgy tűnt soha nem lesz vége a diákok áradásának a teremből és talán egy gyerek az osztályból csak megsajnált engem, a szegény balféket. Na kijött végre az egyetlen ember akit ismerek az osztályból, ő az egyik barátom Bálint. Hogyan is tudnám jellemezni? Egyik évben tetszett nekem úgy két hétig. Persze ő tudja az én kamu kifogásaimat, amivel ha szükség van rá lógni szoktam.
- Mit csinálsz már megint te bugyborék (Bugyborék:két évvel ezelőtti nyelvbotlásom azóta sokan így szólítanak, mert verset mondtam az évzárón és akkor hangzott el egy Petőfi vers közepedt . ) Na, gyere, szerezzünk igazolást az osztályfőnöködtől. Az én ofőm a világ legjobb tanárja, legalább is azzá szeretne válni, azzal hogy mindenkinek mindent elnéz.
- Tanárnő, tanárnő. Én csak azt akarom mondani, hogy egy másik angol órára, vagyis nem, vagyis igen de….. mondtam volna megszeppenve. Erre Bálint nagyot sóhajtva mondta:
- Ő véletlenül egy másik angolórára ült be és nem a sajátjára.
Persze, persze megértem ilyen néha velem is előfordul. Nyugodj meg leigazolom neked. Azzal nagy lendületet vett és elszáguldott, mert hívta egy másik tanítványa is .
Nem lehet igaz, hogy minden felnőtt előtt megfutamodok mikor a fejemben már olyan jól ment minden. Ez történik velem mindig, ha lógok. Persze mindig megmondom szüleimnek és ők leszidnak érte, de azt hiszem ezegyszer kivételt teszek mivel ez úgyis az utolsó hét.
- Már kettő. Mondta mosolyogva Bálint. Igen tudom, hogy most mi fog következni.
.- Már kettő szívességgel lógsz nekem. Igen neki valahogy mindig lógok egy szívességgel most sincs kivétel.
Tudom, tudom. –mondtam lehajtott fejjel. Ezt a számomra kellemetlen beszélgetést szerencsére megtörte a hangosbemondó rikácsolása. Az igazgató úr beszélt.
- Kedves végzős diákok, akik a tanmenetújításon vesztek részt. Ez lenne a kontrol utolsó hete, de a pedagógusokkal együtt úgy döntöttünk, hogy ezt az utolsó hetet nem tartjuk meg .Köszönjük, hogy az eddigi kontrol órákra bejártatok .Most ha akartok haza mehettek, mert minden szülőt értesítettünk a változás felől. A többi évfolyamosnak pedig legyen élményekben gazdag ez az utolsó tanítási hét. Köszönöm a figyelmet.
Néhány szempillantáson belül már ott is állt mellettem Fanni és Emese.
- Ez az. mondták boldogan. Akkor te is velünk tudsz bulizni az egész héten. Most nem menekülsz, mert ünnepelünk.
Én hazamentem miután bólintottam egyet. Az út hazáig hosszú, főleg ha a kisfalúdy út az, hiszen az iskola pont a város másik végén volt mint a mi utcánk. Félúton jártam mikor valaki felhívott.
- Holnap gyere a pavilonhoz este ötkor és nincs apelláta kisasszony. Erre letette a telefont. De ki volt az?
