Csak ő!
Reggel. Mit
ér a reggel álmok nélkül! Mit érnek az álmok remény nélkül! De a legfontosabb,
mit ér a remény...nélküle.
Reggel, csak
azt nem tudom, miért süt annyira a nap. Miért volt mindenkinek olyan jó
kedve. Miért!!? Mikor ő, csak ő, nincsen sehol. Hogy lehetnek az emberek
boldogak. Persze, aki nem ismerte annak könnyű a boldoga. De Minhyuk szívében
kavargott az üresség. Mostmár, úgy gondolta jobb lett volna, ha mindent másképpen
csinál. Bárcsak még egyszer, előröl kezdhetné az egészet. Most már látta, hogy
milyen bolond volt. De most már nincs sehol az a lány, aki képes volt a szívében,
ekkora nagy kavargást okozni és aki úgy tűnt el mint a forgószél, hűlt helye
maradt. Gyorsan jött és sajnos gyorsan el is száguldott Minhyuk összes reményével
együtt.
Reggel még
mindig céltudatlanul ült a kocsiban csak nézett kifelé a kocsiból, ahogy
az egyre bővülő és bővülő tömeg a kocsi körül visítozott. Most még a rajongók
sikítozását sem hallotta. Csak Réka hangját próbálta felidézni. De nem ment. Merre
menjen, nemtudta. Már mindenhol járt. Merre keresse akkor? Gondolataiban csak az járt folyton és folyton,
amit az igazgató mondott, miképpen csak az igazi barátok képesek megérezni, hogy
merre járhat. De akkor ő miért nem érzi? Ezen gondolkodott egész nap. Nem elég jó
barátja, gondolta.
Végül is, mindig is nagyon jóban voltak, amikor ….Minhyuk kivételesen nem volt
olyan goromba. De akkor miért nem tudja most, merre menjen tovább. Csupa űr, teli
elveszett emlékekkel, amiken javítana már, de nem tud. Mit tegyen hát csak vár. De
mit ér a várakozás, hogyha véletlenül nem lenne kire. Kavarogtak a gondolatok a
fejében aztán gyorsan eldöntötte:
-Akkor is
meg fogom találni!-elindult tehát és még egyszer át akarta nézni a várost. Át is
nézte, de Réka sehol.
Este. A
remények is elveszni látszanak. De Minhyuk csak keresi-keresi nem tudja már hol. Csak
megy előre, gyalog megy. Junyeon otthon ült és sírt, mert a rendőrség már feladta a
keresést. Hero is feladta. Hero, Réka hőse. Ő is csak egy dologra gondolt egész
nap.
” -Szólj ha lenne valami! Akkor én majd elviszlek innen. Mert ha egyszer
rádszáll a maffia, még én a te hősöd sem tudlak megmenteni.”-gondolkodott.
-Miért
nem tűnt fel, hogy erre célzott. Csak ezért kérdezte meg. Már akkor rá
szálltak. Miért nem vettem észre!! Én bolond!
Jeremy:
-Nem kellet
volna erőltetnem. Először olyan jóban voltunk. Nagyon rátapadtam.Talán ha
újrakezdhetném, először megpróbálnék, igazi barátja lenni. Ez az egész az én
hibám! És most már soha többé nem láthatom, hogy bocsánatot kérjek.
Seung Jo:
-Lassacskán
rájöttem, hogy az a fogkrémes szájú pizsamás lány olyan volt nekem, mintha a húgom
lenne. De egy bátynak az a felelőssége, hogy megvédje a kis hugát, nem? Én miért nem
tudtam?
Junyeon:
-Lehet, hogy
nem kellet volna tétlenül várnom, hogy minden megoldódjon, mikor tudtam, hogy baj
van. Lehet, hogy csak egyszerűen jobban kellet volna vigyáznom a szobaszomszédomra, aki amikor volt valami
bajom, mindig segített. Én miért hagytam, hogy ő mindent egyedül oldjon meg.
És végül
Yunyu:
-Lehet, hogy
gonoszul bántam vele. De most már bánom. Lehet, ha kedvesebb vagyok hozzá, akkor
barátok leszünk, sőt biztos. Lehet, hogy nem kellet volna akkora nagy ellenfélnek
tekintenem. Hiszen így is-úgy is nyertünk volna mindketten. Legalább egy
barátságot. Most úgy érzem, feladom a versenyt. Mert ez nem érvényes,vetélytárs nélkül
versenyt nyerni. Fel kell adnom és bocsánatot kérni mindenkitől. Meg ahogy most
látom, attól a fiútól is, akit mindig kigúnyoltam, akinek tetszettem. Ő volt az a kisfiú egyben aki még az általános iskolában játszott velem...Minhyuk. Nekem nem voltak barátaim...a mai napig nincsenek. De az olyan jó érzés volt kiskoromban hogy valaki képes volt leülni mellém és megpróbálni játszani velem mikor sírtam mert mindenki kirekesztett és bántott. Miért
taszitok el mindenkit, aki véletlenül képes belémszeretni. Már bánom.
Éjszaka
volt. De a remény még elveszettebbé vált. Minhyuk lassan sétált. Már egy kicsit könnyezett is. Sétát-sétált és hírtelen a tengerpartra ért, aholvá el kellett
volna hoznia Rékát, de nem tette. Megint ideért tehát. Úgy érezte, hogy ide is el
kell még egyszer utoljára jönnie. Mert eldöntötte, hogy az emlék miatt nem fog
többé idejönni, túlságosan is fáj. De mi ez?!
Sírás hangja. Valaki nagyon
sír. Látja is hátulról Minhyuk. Ez Réka!!! Elgondolkodott rajta, hogy oda menjen-e, de
elősször azt hitte, hogy csak káprázik a szeme…Oda akart futni, de nem. A
fejhallgató, ami a fején volt, pont Minhyuk kedvenc lassú száma ment, az a szám olyan
megnyugtató volt. Olyan jó volt még fél percen keresztül nézni Rékát, újra
látni őt. De végre rászánta magát. Igazából azelőtt csak azért nem mert odamenni,
mert szégyelte magát. Most odament a lány pedig nem vette észre, mert hátulról
ment. Csak sírt-sírt tovább. Minhyuk levette a fejéről a fejhallgatót és lassan a
lány fejére tette, aki csak felnézett aztán sírt tovább. De Minhyuk nem bírta tovább,
leült Réka mellé és átölelte, miközben a lány még mindig sírt, de azért
visszaölelte a fiút, aki mellett végre biztonságban érezte magát. Közben a nap
felkelt. MinHyuk megszólalt:
-Tessék!-ezzel
levette a lány fejéről a fejhallgatót.-Nézd, napfelkelte velem. Hát nem meg mondtam
hogy mindig el fogok jönni?-mosolygott. Erre Réka
abba hagyta a sírást és ő is mosolygott egyett, de olyan törékenyen nézett most
ki.
-Köszönöm
Minhyuk.-mondta félénken Réka.
-Nem, ne
köszönd. Én sajnálok mindent, amit tettem és amit mondtam. Sajnálom, és
tudod most már úgy érzem, hogy tudlak szeretni.-mondta Minhyuk aztán megcsókolta
Rékát aki aztán csak mosolygott. Nem erőteljesen, de
lehetett látni, hogy végre megnyugodott a lelke.
-Mi
történt?-kérdezte Minyuk.-Kérlek mond, hogy nem bántottak megint.(igazából ez egy
költői kérdés volt, hiszen lehetett látni, hogy el van szakadva a ruhája, ki van
törve a cipőjének a sarka és egyik lábán mezit láb van és azt is hogy tiszta
mocskos…bizonyára sokszor elesett. Mert sebese mindenhol.)
-Mi?-kérdezte Réka félénken.-Elmesélem.:
"Futottam
futottam, amikor Jeremy-vel összevesztem, de megint találkoztam azokkal az
emberekkel aki megvertek múltkor…Igazából végig követtek engem. Megint megvertek
egy sikátorban, aztán következő nap reggel, egy széken találtam magam meg voltam
kötözve. Nagyon fájt mindenem tiszta vér volt. Az emberek ott ültek a teremben,
ami egy raktárház volt, tőlen 5 méterre. Éppen azon gondolkodtak, hogy mit
tegyenek velem…meg akartak ölni. De akkor sikerült kikötöznöm a kezemet. Lehet,
hogy csak a szükség helyzet hevében, de valahogy sikerült, amikor pedig elszöktem. Sikerült volna észrevétlenül elmennem, de a kutyájuk észrevett és ugatni
kezdett. Erre üldözőbe vettek. Nagyon sokáig üldöztek és mivel futnom kellett
elestem a magassarkúmban bele egy pocsolyába kitört a magassarkúm sarka és még
a lábam is kibicsaklott egy kicsit. Az egyik gonosz ember, aki üldözött észre
vette, hogy hol vagyok, mert szétváltak. Odajött és azt hittem akkor vissza is
visz. Nagyon féltem. De odasúgta nekem:
-Bocsájts meg
kislányom! Nem akartam, hogy egy ilyen szintre fajuló dologban benne legyek csak
szükségem volt as pénzre. Felsegített a földről és mondta, hogy fussak jobbra ő
pedig eltérítette a többi embert, balra, miszerint én arra futottam. Tehát
segített. Akkor már este volt. Egy idő után mikor már nem követtek, elkezdtem
sétálni. Féltem és fogalmam sem volt, hogy merre vagyok, féltem hogy újból
megtalálnak, aztán kiértem ide és leültem a padra ……csak sírtam és te egy fél
órán belül ideértél.
-Sajnálom, miattam
van minden!-mondta Minhyuk miközben még egyszer megölelte Rékát. -Máskor jobban
vigyázok rád! De ne aggódj, akkora híre ment ennek az egésznek, hogy most már nem
fognak még egyszer bántani téged.
Felállt a kutyaszemű a
padról és megfogta Réka kezét.:
-Gyere, haza kisérlek.-mondta mosolyogva. Réka
pedig boldogan felállt, hiszen Min ezt még sosem ajánlotta fel neki, még sosem
kísérte haza...önszántából.
Lassan
hazasétáltak. Közben elbeszélgettek mindenről.
Hazaértek és
mindenki Rékáék házában volt, amikor pedig Réka és a büszke fejű Minhyuk beléptek
Mindeki odafutott és megölelte Rékát. De az első Jeremy volt. Bocsánatot kért
mindenért és Réka is tőle. A többiek is mindenki egy nagy kört alkottak és
mindenki nevetett. Réka felment a szobába és átöltözött normális ruhába. Mikor
lejött, leültek a nappaliba és el kellett mindent most már mindenkinek
mondani. Junyeon az a kis manó, olyan
boldog volt, hogy egyfolytában csak ölelgette Rékát, úgy kellet Minhyuk-nak a kis
féltékenynek, lekaparnia róla. Végre mindenki hazament, Réka pedig felmehetett
lefeküdni aludni. Az idő nagyjából 7 óra lehetett. Nem baj mindenki elaludt. Végre
tudott mindenki nyugodtan aludni.