19.rész

 Csak ő!

Reggel. Mit ér a reggel álmok nélkül! Mit érnek az álmok remény nélkül! De a legfontosabb, mit ér a remény...nélküle.

Reggel, csak azt nem tudom, miért süt annyira a nap. Miért volt mindenkinek olyan jó kedve. Miért!!? Mikor ő, csak ő, nincsen sehol. Hogy lehetnek az emberek boldogak. Persze, aki nem ismerte annak könnyű a boldoga. De Minhyuk szívében kavargott az üresség. Mostmár, úgy gondolta jobb lett volna, ha mindent másképpen csinál. Bárcsak még egyszer, előröl kezdhetné az egészet. Most már látta, hogy milyen bolond volt. De most már nincs sehol az a lány, aki képes volt a szívében, ekkora nagy kavargást okozni és aki úgy tűnt el mint a forgószél, hűlt helye maradt. Gyorsan jött és sajnos gyorsan el is száguldott Minhyuk összes reményével együtt.

Reggel még mindig céltudatlanul ült a kocsiban csak nézett kifelé a kocsiból, ahogy az egyre bővülő és bővülő tömeg a kocsi körül visítozott. Most még a rajongók sikítozását sem hallotta. Csak Réka hangját próbálta felidézni. De nem ment. Merre menjen, nemtudta. Már mindenhol járt. Merre keresse akkor? Gondolataiban csak az járt folyton és folyton, amit az igazgató mondott, miképpen csak az igazi barátok képesek megérezni, hogy merre járhat. De akkor ő miért nem érzi? Ezen gondolkodott egész nap. Nem elég jó barátja, gondolta.

Végül is, mindig is nagyon jóban voltak, amikor ….Minhyuk kivételesen nem volt olyan goromba. De akkor miért nem tudja most, merre menjen tovább. Csupa űr, teli elveszett emlékekkel, amiken javítana már, de nem tud. Mit tegyen hát csak vár. De mit ér a várakozás, hogyha véletlenül nem lenne kire. Kavarogtak a gondolatok a fejében aztán gyorsan eldöntötte:

-Akkor is meg fogom találni!-elindult tehát és még egyszer át akarta nézni a várost. Át is nézte, de Réka sehol.

Este. A remények is elveszni látszanak. De Minhyuk csak keresi-keresi nem tudja már hol. Csak megy előre, gyalog megy. Junyeon otthon ült és sírt, mert a rendőrség már feladta a keresést. Hero is feladta. Hero, Réka hőse. Ő is csak egy dologra gondolt egész nap.

” -Szólj ha lenne valami! Akkor én majd elviszlek innen. Mert ha egyszer rádszáll a maffia, még én a te hősöd sem tudlak megmenteni.”-gondolkodott.

-Miért nem tűnt fel, hogy erre célzott. Csak ezért kérdezte meg. Már akkor rá szálltak. Miért nem vettem észre!! Én bolond!

Jeremy:

-Nem kellet volna erőltetnem. Először olyan jóban voltunk. Nagyon rátapadtam.Talán ha újrakezdhetném, először megpróbálnék, igazi barátja lenni. Ez az egész az én hibám! És most már soha többé nem láthatom, hogy bocsánatot kérjek.

Seung Jo:

-Lassacskán rájöttem, hogy az a fogkrémes szájú pizsamás lány olyan volt nekem, mintha a húgom lenne. De egy bátynak az a felelőssége, hogy megvédje a kis hugát, nem? Én miért nem tudtam?

Junyeon:

-Lehet, hogy nem kellet volna tétlenül várnom, hogy minden megoldódjon, mikor tudtam, hogy baj van. Lehet, hogy csak egyszerűen jobban kellet volna vigyáznom  a szobaszomszédomra, aki amikor volt valami bajom, mindig segített. Én miért hagytam, hogy ő mindent egyedül oldjon meg.

És végül Yunyu:

-Lehet, hogy gonoszul bántam vele. De most már bánom. Lehet, ha kedvesebb vagyok hozzá, akkor barátok leszünk, sőt biztos. Lehet, hogy nem kellet volna akkora nagy ellenfélnek tekintenem. Hiszen így is-úgy is nyertünk volna mindketten. Legalább egy barátságot. Most úgy érzem, feladom a versenyt. Mert ez nem érvényes,vetélytárs nélkül versenyt nyerni. Fel kell adnom és bocsánatot kérni mindenkitől. Meg ahogy most látom, attól a fiútól is, akit mindig kigúnyoltam, akinek tetszettem. Ő volt az a kisfiú egyben aki még az általános iskolában játszott velem...Minhyuk. Nekem nem voltak barátaim...a mai napig nincsenek. De az olyan jó érzés volt kiskoromban hogy valaki képes volt leülni mellém és megpróbálni játszani velem mikor sírtam mert mindenki kirekesztett és bántott. Miért taszitok el mindenkit, aki véletlenül képes belémszeretni. Már bánom.

Éjszaka volt. De a remény még elveszettebbé vált. Minhyuk lassan sétált. Már egy kicsit könnyezett is. Sétát-sétált és hírtelen a tengerpartra ért, aholvá el kellett volna hoznia Rékát, de nem tette. Megint ideért tehát. Úgy érezte, hogy ide is el kell még egyszer utoljára jönnie. Mert eldöntötte, hogy az emlék miatt nem fog többé idejönni, túlságosan is fáj. De mi ez?! 

Sírás hangja. Valaki nagyon sír. Látja is hátulról Minhyuk. Ez Réka!!! Elgondolkodott rajta, hogy oda menjen-e, de elősször azt hitte, hogy csak káprázik a szeme…Oda akart futni, de nem. A fejhallgató, ami a fején volt, pont Minhyuk kedvenc lassú száma ment, az a szám olyan megnyugtató volt. Olyan jó volt még fél percen keresztül nézni Rékát, újra látni őt. De végre rászánta magát. Igazából azelőtt csak azért nem mert odamenni, mert szégyelte magát. Most odament a lány pedig nem vette észre, mert hátulról ment. Csak sírt-sírt tovább. Minhyuk levette a fejéről a fejhallgatót és lassan a lány fejére tette, aki csak felnézett aztán sírt tovább. De Minhyuk nem bírta tovább, leült Réka mellé és átölelte, miközben a lány még mindig sírt, de azért visszaölelte a fiút, aki mellett végre biztonságban érezte magát. Közben a nap felkelt.  MinHyuk megszólalt:

-Tessék!-ezzel levette a lány fejéről a fejhallgatót.-Nézd, napfelkelte velem. Hát nem meg mondtam hogy mindig el fogok jönni?-mosolygott. Erre Réka abba hagyta a sírást és ő is mosolygott egyett, de olyan törékenyen nézett most ki.

-Köszönöm Minhyuk.-mondta félénken Réka.

-Nem, ne köszönd. Én sajnálok mindent, amit tettem és amit mondtam. Sajnálom, és tudod most már úgy érzem, hogy tudlak szeretni.-mondta Minhyuk aztán megcsókolta Rékát aki aztán csak mosolygott. Nem erőteljesen, de lehetett látni, hogy végre megnyugodott a lelke.

-Mi történt?-kérdezte Minyuk.-Kérlek mond, hogy nem bántottak megint.(igazából ez egy költői kérdés volt, hiszen lehetett látni, hogy el van szakadva a ruhája, ki van törve a cipőjének a sarka és egyik lábán mezit láb van és azt is hogy tiszta mocskos…bizonyára sokszor elesett. Mert sebese mindenhol.)

-Mi?-kérdezte Réka félénken.-Elmesélem.:

"Futottam futottam, amikor Jeremy-vel összevesztem, de megint találkoztam azokkal az emberekkel aki megvertek múltkor…Igazából végig követtek engem. Megint megvertek egy sikátorban, aztán következő nap reggel, egy széken találtam magam meg voltam kötözve. Nagyon fájt mindenem tiszta vér volt. Az emberek ott ültek a teremben, ami egy raktárház volt, tőlen 5 méterre. Éppen azon gondolkodtak, hogy mit tegyenek velem…meg akartak ölni. De akkor sikerült kikötöznöm a kezemet. Lehet, hogy csak a szükség helyzet hevében, de valahogy sikerült, amikor pedig elszöktem. Sikerült volna észrevétlenül elmennem, de a kutyájuk észrevett és ugatni kezdett. Erre üldözőbe vettek. Nagyon sokáig üldöztek és mivel futnom kellett elestem a magassarkúmban bele egy pocsolyába kitört a magassarkúm sarka és még a lábam is kibicsaklott egy kicsit. Az egyik gonosz ember, aki üldözött észre vette, hogy hol vagyok, mert szétváltak. Odajött és azt hittem akkor vissza is visz. Nagyon féltem. De odasúgta nekem:

-Bocsájts meg kislányom! Nem akartam, hogy egy ilyen szintre fajuló dologban benne legyek csak szükségem volt as pénzre. Felsegített a földről és mondta, hogy fussak jobbra ő pedig eltérítette a többi embert, balra, miszerint én arra futottam. Tehát segített. Akkor már este volt. Egy idő után mikor már nem követtek, elkezdtem sétálni. Féltem és fogalmam sem volt, hogy merre vagyok, féltem hogy újból megtalálnak, aztán kiértem ide és leültem a padra ……csak sírtam és te egy fél órán belül ideértél.

-Sajnálom, miattam van minden!-mondta Minhyuk miközben még egyszer megölelte Rékát. -Máskor jobban vigyázok rád! De ne aggódj, akkora híre ment ennek az egésznek, hogy most már nem fognak még egyszer bántani téged.

Felállt a kutyaszemű a padról és megfogta Réka kezét.:

-Gyere, haza kisérlek.-mondta mosolyogva. Réka pedig boldogan felállt, hiszen Min ezt még sosem ajánlotta fel neki, még sosem kísérte haza...önszántából.

Lassan hazasétáltak. Közben elbeszélgettek mindenről.

Hazaértek és mindenki Rékáék házában volt, amikor pedig Réka és a büszke fejű Minhyuk beléptek Mindeki odafutott és megölelte Rékát. De az első Jeremy volt. Bocsánatot kért mindenért és Réka is tőle. A többiek is mindenki egy nagy kört alkottak és mindenki nevetett. Réka felment a szobába és átöltözött normális ruhába. Mikor lejött, leültek a nappaliba és el kellett mindent most már mindenkinek mondani. Junyeon  az a kis manó, olyan boldog volt, hogy egyfolytában csak ölelgette Rékát, úgy kellet Minhyuk-nak a kis féltékenynek, lekaparnia róla. Végre mindenki hazament, Réka pedig felmehetett lefeküdni aludni. Az idő nagyjából 7 óra lehetett. Nem baj mindenki elaludt. Végre tudott mindenki nyugodtan aludni.