3.rész

 Kedd:

Amikor felkeltem, döbbenve néztem az órára, hiszen már dél van! Elkéstem a suliból….. Jah mégsem. - kacagtam fel. Már vége van. Aztán hírtelen a mosolyomat szomorúság váltotta fel. Belegondoltam, hogy életem egyik legszebb szakaszának lett vége és így rám köszöntött a még rémisztőnek és hatalmasnak látszó felnőtt kor. De jó is volt most így visszagondolva mikor gólyaként beültem a gimi frissen elkészített fenyőillatú padjaiba. De most ezen évek lezárulása képen, ha bele gondolok tegnap éreztem utoljára ezt az illatot. A szobám faláról, mint régi árnyképek néztek le az akár még általános iskolában készült képek, amiken a barátaimmal vagyok rajta. Mindegy. - gondoltam magamban optimistán. Lezáródott egy jó korszak azért, hogy elkezdődjön egy még jobb. És megint vidáman gondoltam az előttem álló napokra. Felöltöztem a krémszínű ruhámba hozzá egy fekete táska és magas sarkú.

Más gimikben még folyik a tanítás és az érettségi. A haverok sem voltak az utcákon. Egyedül kóvályogtam a városban, melyben élek Egerben.

Eger:

 Egy kis város, amelyben az én óriás álmaim már nem férnek el. Szívem nagyon szomorú hogy tanulmányaim folytatása érdekében el kell hagynom. De hát senki sem ragadhat meg egy helyen egész életében pedig kiskorában egyszer mindenki eltervezi így volt ez velem is, hogy örökké ott fog lakni ahol éppen él. Azonban az évek múlásával engem is, mint mindenkit sodor magával az ár.

Barangoltam a városban egész nap. Mindenről megfeledkezve semmit sem téve. Fél öt körül járt az idő. A nap hétágra sütött a fagyival együtt a kezemben én is majd elolvadtam a kánikulától.

 Bolt után mentem boltba, de most nem volt olyan jó, azért mert egyedül voltam. Hát a parkban jártam a pavilon környékén, amikor egy szer csak azt hallom a hátam mögül hogy valaki a nevemet ordítja.

- Már fél órája várlak. - mondta a hang, aki az imént a nevem kiáltotta. Ledermedve álltam és nem mertem hátra nézni. Vajon ki lehet mögöttem? Gondoltam magamban. Lehetséges, hogy mégis egy szervkereskedő van mögöttem? Futni akarok, de a lábaim nem mozdulnak. Lassan forgatom hátra a fejemet. És hirtelen megkönnyebbültem. Bálint volt az. Akkor azért nem volt a száma meg nekem. Azt elfelejtettem mondani, hogy Bálinttal csak nagyon távoli barátok vagyunk . Csak azért tudta a kamukifogásaimat, mert azt minden gyerek tudja a suliban L És tudja, hogy én vagyok az a kis balek csaj, akinek egyszer ő bejött és fél álmosságban az egyik osztálykiránduláson ezt bevallottam. Ciki, de így visszagondolva már nekem is viccesnek tűnik. Gondolkodásomban ismét Bálint hangja szakított meg:

- Már fél órája várlak!! Hol voltál?!

Most is kicsit félbeszakítom a cselekedeteket. xD

Bálint:

Amit elmondtam azt tudjátok. De vajon hogy néz ki. Hát válaszolva a kérdésre szóval fekete haja van kék szeme (Amit imádok (o.O) ) Kábé 180 centi és eléggé helyes……

De csak olyan nekem, mint egy báty, akire felnéz a kis testvére és egyszer az életben még bele is szeret, amíg kicsi.

- Na, gyere. – fogta meg a kezem és ráncigált maga után. Felnevetett magában aztán rám nézett. Jaj ne biztos megint csináltam valami cikiset, csak nem emlékszem rá. :S Aztán úgy telt az egész délután vele mintha egy mesében lennénk, mintha két legjobb barát lennénk. Elsőnek is, vett nekem fagyit amit, szerencsésen egy kutyus kilökött a kezemből,  de mintha ez sem lenne elég miután megvette nekem a második fagyim és mondta komolyan, hogy erre már jobban vigyázzak, akkor meg ő, miközben mutatott valamit, verte ki a kezemből, de nem is baj, mert az egész ott landolt az arcában. Hehehe. Vicces volt, de akkor mikor már majdnem a földön fetrengtem, elkezdett üldözni és azt orrdította nekem, hogy idézem: ” te kis huligán”. Igen jól gondolod ez is rosszul sült el, mert mind a ketten a szökőkútban landoltunk, de ez sem vette el a kedvünket a naptól még tovább fröcsköltük egymást szerencsére félig szárazon megúsztam. És megint jól gondoltad, ha arra gondoltál, hogy valaki nem szólt-e ránk, de szól csak nem érdekelt minket. De a szökőkútba nem jött be a park felügyelő, mert gyáva volt. Viszont mikor oda ért a másik mi elkezdtünk rohanni. Üldöztek minket komolyan és mérgesen, de mi végig nevettük az egészet. Sikerült végre lerázni akkor újból a pavilon alatt voltunk. Bálint megállt, elpirult egy kicsit és elkezdte a mondani valóját:

- Figyelj, azt akarom mondani….Jaj ne tudtam, hogy eljön ez az idő ,(Na jó, igazából nem)csak azt ne mondja hogy szerte hát nem érzi hogy én nem úgy szeretem?!

- Légy szíves ne mond azt, hogy tetszem neked! Kérlek!!!

- Jó jó, de mondanom kell….. És elállt egy másodpercre a szava, de aztán folytatta:

- Hehehe. Én csak azt akartam mondani, hogy holnap lesz Peti bulija, mert a múltkor megkérdezted.

Igen most tértünk vissza arra a témára, hogy én már megint leégtem. NEEEEEEEE.

-De miért nem is tetszem neked? Én azt hittem…

  Befogtam a száját fél mondatnál, hogy ne mondja ki, ő meg fondorlatosan nézett rám. Mikor levettem a szájáról a kezem, akkor ő tovább kuncogott. De mikor észbekapott én már szaladtam, látom a messzeségből most már nem nevet, most már komoly volt tudom, hogy nem akart megsérteni, de nem is voltam megsértődve, csak egyszerűen annyira égőnek találtam a helyzetet, hogy jobban találtam, ha csendben felszívódok.

Tessék, megcsináltam. – gondoltam magamban önvádolóan.

 Volt egy jó napon, lett egy új barátom” és én elrontom. Tényleg csak az óta vagyok ilyen béna, mióta ebbe a naplóba írok azelőtt soha nem rontottam el semmit. Csak rohantam és már szinte sírtam, de nagyon rosszul esett, hogy mindig elrontok mindent. Nem gondoltam semmire, csak az elmúlt napra. Az egész várost bejártam sírva.

 

Nem, nem akartam hazamenni, nehogy meglássák, hogy sírok. Úgy éreztem, most engem senki sem érthet meg. Az egyetlen ember, aki ezt tudta az a nővérem volt, de már ő sincs itt nekem. Úgy éreztem egyedül vagyok az egész világban, és hogy mindenki terhét én cipelem a hátamon. Éjféltájt megint a parknál és a pavilonnál voltam, de nem kellett volna oda mennem rosszul esett való színüleg nem csak nekem, hanem Bálintnak is, aki egy egész napot rám áldozott. De már nem volt ott, ahogy senki más sem és lassan én is rászántam magam, hogy haza menjek. De még nem is mondtam el hogy milyen a nővérem.

Lilla:

Hát igen ő a nővérem Angyal Lilla. Kb: 160 cm magas nagyon szép és én nagyon felnézek rá és szeretem. Világos barna haja van és barna szeme. Finom arca. Egy ázsiai országba, Koreába ment ki. Ott tanul egyetemen. Azt hiszem egy kis népszerűségre is szert tett, mert nagyon szépen tud énekelni. De mióta nem jött már haza tíz hónapja, azóta nem tudok róla újat.  Nem tudom miért akart kimenni, de biztos vagyok benne ő ott is jól érzi magát.  

Hazaértem. A ház korom sötét és én még nem akarok aludni, pedig már hajnali 1 is elmúlt. Bementem testvérem szobájába, hogy kutassak és találtam egy naplót. Jó tudom, most mit gondolsz, de elolvastam. Most már azt hiszem értem, miért ment ki. Az volt az álma, hogy énekes lesz és mindenki ismeri majd. És ebben a percben ez már nem csak az ő álma volt, hanem az enyém is.

Ez akkor most mit jelent? 2.