10.rész

Az élet néha kiszámíthatatlan…

Mihelyst az első hajnali napsugár besütött a szobába Réka rögtön felkelt. Ez volt az első nap, és nagyon izgatott volt, hogy mi fog történni ezen a csodás napon. De sajnos a gondolat elrontója a munka keresés volt, ugyanis Réka még nem talált munkahelyet és nem hoztak annyi pénzt, hogy egész végig ki tudnák belőle fizetni a lakbért és az ennivalókat. Tehát írt egy cetlit a lányoknak, hogy ne aggódjanak és nekivágott a még ismeretlen városnak. Csodálatos volt a napsütésben a város és nagy is. Olyan nagy volt, hogy Réka álmai csak egy kis porszemnek tűntek benne. Elindult tehát és végül talált egy buszmegállót. Szerencsére arra még otthon gondolt, hogy kinyomtassa a helyi busz menetrendet, mert itt nem tudta volna elolvasni. A rendszerint jön egy busz néhány percen belül, ami körbe megy az egész városon. Megérkezett a busz, Réka felszállt rá és köszönt a busz sofőrnek. Kért egy jegyet és már ment is hátra, hogy leüljön, de nem mert felnézni netán valaki megszólja, csak azért mert ő nem idevalósi. Aztán mégis csak rávette magát hogy felnézzen. Végülis a koreaiak vendégszerető nép. Körül nézett a buszon. Az ülések sárgák voltak a busz pedig egész nagy. Különös módon, csak két ember volt rajta.

Egy lány, és egy fiú. Jaj de jó, biztos szerelmések. –gondolta magában, mikor rájuk nézett. De hírtelen a fiú szemei könnyesek lettek és énekelt egy aranyos dalt.

A fiú eléggé helyes volt még így is, hogy sírt. Barna szemű és hajú kisfiús báj ült az arcán, és látszott rajta, hogy szereti a lányt. Hiába minden, mi lányok képesek vagyunk arra, hogy meglássuk, ha egy lánynak nem tetszik valaki, és ez egy tipikus esete volt annak, amikor a lány nem szereti a fiút, csak hogy ne legyen gonosz egy kicsit foglalkozik vele, aztán emiatt a fíú, azt gondolja, hogy mégis szereti végül bevallja, aztán a lány összetöri a szívét és ……. stb. Miután ez végbement, ahogy Réka jósolta, a lány pókerarcal a fején, leszállt a buszról. A fíú egyedül sírdogált tovább a buszon. Réka nemtudta megállni, egy kis idő után oda ment hogy felvidítsa. Szóval leült a mellette lévő ülés sorra. Kiszedte a zsebéből a „szerelmi szomorúság, vidíts fel” cetlit és felolvasta, ami rajt volt (mert magától hírtelen nem tudott mondani semmi bölcset, ezért találta ki ezeket. xD Mindenféle cetli van mindig a zsebébe ilyen helyzetekre.) 

-Az igaz szerelem előtt, meg kell tapasztalni a fájdalmat……..-de a fiú továbbra is, csak lehajtott fejel búsult. Második lépés, csinálj magadból hülyét, hogy megnevettesd a másikat. Ezt is minden lány tudja, főleg ha a barátnőjéről van szó, de ő most egy ismeretlen fiú volt. 

-Nem baj, ha hülyének néz is, akkor sem láthat többé csak talán kicsit vidámabb lessz. Nagy lendülettel felállt Réka és elkezdte énekelni a Sunshine-t  és kacsatáncot járt hozzá. Egy kis idő után a fiú abba hagyta a búsulást és utána ő is felállt és elkezdte énekelni és táncolni. Tisztára belefeledkeztek és olyan jó hangulatuk volt, mintha már régóta ismerték volna egymást. Aztán leültek és bemutatkoztak egymásnak.

-Szia Lee Hong Gi vagyok, de hívj csak Jeremynek, mert ……mindegy, ez a becenevem.

-Én pedig Angyal Réka vagyok. De, ha akarsz hívhatsz Rékunak.

Meglepődtem hogy te tudsz velem az anyanyelvemen beszélni.

-Hát igen de csak egy kicsit.

-Hogy hogy itt vagy?

-Hát tudod…..-kezdte volna Réka nagy lendülettel.

-Várjunk csak, én most egy vadidegen emberrel beszélek csak nem teregetem ki neki az életem.-gondolta magában Réka.

-Ááá…mindegy unalmas és inkább hagyjuk.:)

-És lehet, hogy egy kicsit tolakodónak tartasz, de lehet még egy kérdésem?

-Hát, ha akarod.

-Miért vidítottál fel?-kérdezte nagy sutyisággal az arcán.

-Hát mert nem bírom ki, ha valaki szomorú…..

-Jah értem.-vakargatta a fejét egy kicsit sunyi fejjel még mindig-Amúgy hol szállsz le?

-Nem tudom.-Mondta kicsit zavarban Réka.

-Hogyhogy?

-Hát tudod munkát keresek, mert különben nem tudjuk fizetni a lakást….csak éppen, azt nem tudom, hogy milyen munkát és hol.

-De várj!! Én most szállok le.-azzal felrántotta nagy lendülettel Rékát is a helyéről, miközben vigyorogva jelezte hogy leszállnak a következő megállónál.De ekkor, az a "vidíts fel" cetli kiésett Réka zsebéből, Jeremi pedig rögtön felvette.

-Mi ez? Csak mert, én nem tudom elolvasni.

-Ez ez semmi…..-Tépte volna ki rögtön a kezéből Réka a cetlit, de ő elhúzta onnan a kezét, úgyhogy nem sikerült.

-Na jól van, arról mondtam neked azt a bölcsességet tudod, hogy a szerelem csak a fájdalom megtapasztalása után van, mert magamtól ilyen dolgokat nem tudnék kitalálni és így okosabbnak is tűnök, ilyen beszólásokkal.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁ…..ez jóóóó.-már szinte a földön fetrengett a nevetéstől, csak a busz megállt és kinyílt az ajtó.

-Most mi van? Hova megyünk?

-Majd meglátod-mondta kisfiús bájjal.Valami nagyon aranyos és szimpatikus dolog rejtőzött benne, olyan aminek nem lehet ellen állni.

Leszálltak a buszról.

-Egyébként ….”Nem tudjuk fizetni a lakást”!!.? ....Szóval nem egyedül vagy?

-Hát igen jöttek a barátnőim is.(jézusom most egy idegennek beszélek be kéne fognom-gondolta magában közben Réka.)

-Ezek szerint több ilyen csinos lány is van itt?-egy kis szünet után-Mikor mehetek át hozzátok. Léci,LÉCIIII….(ezt én már nem tudom követni-közben gondolta magában Réka) tartunk majd egy jó kis pizsama partit holnap….igen, legyen mondjuk holnap este!

Gyorsan inkább elterelte Réka a témát. Mentek vagy egy fél órát és ez idő alatt jól össze ismerkedtek és össze barátkoztak.

-Nah megérkeztünk.-ott álltak egy hatalmas épület előtt.

Bementek és Jeremy, azt mondta Rékának, hogy üljön le egy picit míg közben ő, elment a pulthoz.

-Jónapot Hong Gi uram.-mondta jó hangosan a pult mögött ülő kb 40-50-es éveiben járó ember. Kicsit olyan házmesteres kinézete volt.

-Jó napot James.-mondta hangosan Jeremy.-Bocsánat, ezt nem hagyhattam ki! Hello, Myung Suk.

-Uram,maga ma nem szabadnapos?

-De,de psszt…váltsuk egy kicsit halkabbra, mert látja azt a lányt ott ő. Nem tudja, hogy ki vagyok, úgyhogy, ha megkérhetem ma ne urazzon engem, főleg mert fiatalabb is vagyok.

-Csak azért jöttem, hogy egy jelentkezési lapot kérjek.

-Rendben.-mondta Myung Suk pókerarcal.

-Ha pedig ajánlani akar, akkor ott írja alá mielőtt kitölteti.

-Ok, te vagy a legjobb Sukki xxD.-azzal oda ugrándozott Rékához jó gyorsan mert ilyenkor általábban bepipult az álltalában nyugodt recepciós "sukki".

-Ezt tölts ki!

-De mi ez?

-Ez egy jelentkezési lap egy ilyen meghallgatásra. Kell a munka jól énekelsz és szerintem élvezed is az éneklést…..úgyhogy töltsd ki!

-Rendben, kitöltöm.-megér egy próbát.-gondolta magában.

-Na akkor én be is adom. A meghallgatás holnap 3 kor lesz, de gyere előbb legalább egy órával szerintem. Gyere ide és énekelj valami szépet. :D

-Jó, ott leszek. Egyébként hány óra van?

-Lassan két óra..pontosan 5 perc múlva.

-Jaj elkésekkkkkkk. Megtudnád mondani nekem, hogy hol van az a furcsa vízesés szerű szökőkút?

-Hát persze. Aztán elmagyarázta, hogy merre van utána pedig megkérdezte-Elkisérjelek?Kérdezhettem volna az elején is a magyarázatom előtt...

-Á, nem kell!-mondta Réka kicsit megszeppenve.-Mindent nagyon köszönök.

-Nincs mit.

Elköszöntek. Aztán Réka szélsebesen szinte mindenkit felborítva az utcán elkezdett futni. Hiszen, azt írta a lányoknak a cetlire, hogy kettőkor annál a szökőkútnál találkozzanak, mert tegnap látták a taxiból. Vagy húsz perc futás után végre odaért. Egy nagy kör emberekből a szökőkút előtt, körbe vett valamit vagy inkább valakit vagy valakiket. Hát a lányokat vették körül a koreai fiúk és csodálták őket. Réka befurakodott a tömegen keresztül és boldogan köszönt a lányoknak, akik nagyon derűsek és szépek voltak.

-Bocs hogy késtem. Na menjünk enni, mert majd éhen halok!!!!

Elmentek egy étterembe, ahol tele ették magutat és plusz kaját is kaptak, a nagy tömeg becsábítása miatt, mert az a sok fiú a térről mind bementek utánuk az étterembe.

Lassan mindenki befejezte az evést, még Fanni is pedig ő aztán tényleg lassan eszik. Réka remélte, hogy elmennek együtt valahova, mondjuk moziba vagy ilyesmi, de amikor mondta a lányoknak, azok inkább egyedül akarták felfedezni a várost, úgyhogy szétváltak.

Réka a téren maradt és lefényképezte a szökőkutat meg az idős épületeket.

-Szia! Akarod,hogy lefényképezzelek. Láttam hogy mindent fényképeztél csak éppen magadat nem!pedig az a legfontosabb és most úgyis csak itt áldogálnék. Van egy kis időm.-mondta egy kapucnis szemüveges szőke göndör hajú kb Rékával egyidős fiú.(Megjegyzés:írtóóóóó cukiii volt)

-Aham, köszi.

-Mond.TVYYY!!

Miután meg volt a kép megköszönte Réka a fiú pedig elment.

-Jajhhh, de most tényleg mit csináljak. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha haza megyek.-gondolta magában búsan, miközben ballagott előre. Lehajtott fejjel. Hirtelen egy ember futott el mellette és elrántotta magával Réka táskáját. Mikor Réka feleszmélt hirtelen a tolvaj után kezdett futni, és kiabálta hogy, "Kapja el valaki TOLVAJ,TOLVAJ." De abba nem gondolt bele, hogy itt senki nem érti a magyart márpedig az izgalom hevében ő magyarul beszélt. A szinte reménytelen üldözés egyre nehezebbé és nehezebbé vált míg a kimerült lány el nem esett. Egy tócsa mellé landolt. A lány aztán nehezen feltápászkodott és észre vette, hogy a tolvaj meglógott. A telefonjával, pénzével és személyes irataival együtt, valamint a térképpel ami neki volt a városról. Annyira belefeledkezett az üldözésbe, hogy azt sem vette észre, hogy zuhog az eső és ő maga teljesen elvan ázva, valamint, hogy eltévedt. Árván döcögött tovább a járdán és senki sem törődött vele. Mit kezdjen most? Eltévedt, nem volt pénze taxira és egyedül volt. Fázott és félt hiszen nem tudta hol van. De utolsó pillanatban észrevett egy kávézót és beült oda. Leült az egyik asztalhoz és pityergett magában. Már lassan egy fél órája ott ült. Mikor a pincér hozott neki egy sütit és azt mondta, hogy a cég ajándéka. De

igazából nem a cég ajándéka volt, hanem az egyik sarokban ülő ember küldte, de ezt Réka nem tudta. Neki látott megenni a sütit, de a fájdalom nem tünt el az arcáról. Az ember kicsit mosolygott. Kalap volt rajta és egy SZTK keretes szemüveg mintha inkognitóban lenne, vagy valami 007-es ügynök lenne. DE ezek mellett  igazi ambiciózusnak nézett ki. Réka közben még mindig szomorúan evett, de egy kicsit meg is volt hatódva a süti miatt. Hirtelen árnyék vetődött Réka felé és ő félénken megfordult és felnézett.

-Szia.-mondta neki az ismeretlen.

-Jó napot.-felelt Réka félénken és még mindig szomorúan.

-Miért búsul egy ilyen csinos hölgy, egy kávézóban?-eközben pedig leült Rékával szemben az asztalhoz.

-Semmiség.-felelte Réka.

-Ugyan! Látom, hogy nem az! Mond el kérlek!

Réka tehát elszánta magát és elmesélte, min ment keresztül és, hogy került ide. A fiú akinek mellesleg még mindig nem tudta Réka a nevét, próbált felvidítani és eléggé jól csinálta. Megfordult a helyzet a reggeli esemény után nem Réka vidított fel, hanem őt vidították fel. De hát, néha mindenki lehet szomorú és most neki még elég nyomós érve is volt. Lassan már egy háromnegyed órája ültek ketten egymással szemben, amikor végre az ismeretlen, de ugyanakkor kedves ember bemutatkozott.

-Egyébként Jung Yong Hwa-nak hívnak. És te?

-Engem Angyal Rékának hívnak.-felelte már egy kicsit nyugodtan Réka.

-Szóval Riékáá…..-próbálkozott kisfiúsan rossz kiejtéssel kimondani a nevét Rékának. Ez még nem ment neki. Még vagy öt percig azt lehetett hallgatni az egész helyen, hogy miféle módokon lehet rosszul kimondani az egyszerű Réka nevet. De senki sem mondhatja Yong Hwa–ra hogy buta mert ez nem igaz csak nehéz kiejteni egy koreainak egy európai nevet. Aztán végre sikerült neki valami hasonlót produkálnia, ami még mindig, olyan aranyosan hangzott, de már inkább bele törődött. Már nem is volt szomorú Réka, de azért vidám sem elbeszélgettek egy kicsit. Jaj majdnem elfelejtettem.

Jung Yong Hwa :

Világos barna haja van. Barna szeme persze mondjuk mivel koreai származású. Nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott, valamint mindig tudja mit kell mondani és a barátait soha nem hagyja cserben. De van egy másik énje is, ami igazából Jeremyre hasonlít. De ezek mellett a jellemvonásai mellett, azért el kell mondanom, hogy nagyon jól nézett ki főleg akkor amikor Rékával találkoztak.

Nem túlságosan ismerkedtek eddig, hanem inkább minden másról beszélgettek. De hirtelen egyik másodpercről a másikra Rékának elállt a szava nem beszélt semmit, csak nézett egy az ajtón éppen belépő emberre. Yong Hwa nem bírta tovább hátranézett.

-Ki az?-közben kérdezte komolyan.

-Az az ember!!!Ő RABOLT KI!!!!!-kiáltotta volna fel, ha  Yong Hwa nem tette volna gyorsan Réka szájára a kezét, mintha tudta volna, hogy mit fog mondani.

-Ő rabolt ki?-Kérdezte gyorsan lényegretörően de suttogva.

-Igen ő volt az.-szorította ökölbe Réka a kezét és már készülődött a felálláshoz. De Yong Hwa megelőzte és oda ment az emberhez egy maffia magabiztosságával.(lol)

-Jó napot. Nem ismerős magának az a hölgy?-kérdezte magabiztosan a rablótól miközben Rékára mutatott.

-Nem, mééé kéne? Tünés bunkókám!!-válaszolta arogánsan a rabló. De erre Yong Hwa megragadta a pólóján és a földre lökte. Lassan közelitett felé, de akkor a rabló már teljesen meg volt ijedve, úgyhogy inkább elkezdte:

-Ja….hogy az a hölgy ott, ..igen láttam már.  Adja kérem neki át a bocsánat kérésemet és itt a táskája. -Nagy nyelések közepedte mondta ezt el teljesen megrémülve, ezt nem nézte volna ki abból a kemény kigyúrt rablóból senki sem. Tehát Yong Hwa elvette tőle Réka táskáját és mint egy hős ment vissza az asztalhoz, ahol Réka tágra nyitott szájal bámulta az imént történteket.

-Kösssszzzzööönömm NAGYONON. :3-mosolygott Réka.

-Na látod most hogy mosolyogsz még az eső is elállt és a nap is kisütött! Egyébként semmiség!! Nem bírom azokat a bunkókat, akik a náluk gyengébbel kezdenek ki, vagy lopnak bárkitől, ez pedig pont egy olyan volt.

-Mostantól Hero-nak foglak szólítani.-mondta elszánt fejjel Réka.

-yessss!! -ordított fel Yong Hw.a-Mindig is arra vártam, hogy valaki így szólítson, mert igazából ez igaz rám. Köszi ég!–kacsintott fel az égre a kis cuki gyerek vagyok színjátéka után. Aztán vissza fordította a fejét Réka felé és kérdezte:

-Na és, láttad már a várost?

-Nemigazán …eddig még nem sikerült.-mondta egy kicsit elkenődött arcal Réka.

-Akkor gyorsan gyere megmutatom mielőtt elszökne!-ördögi vigyorral felpattant a helyéről és rántotta magával Rékát is ki az étteremből. Persze Réka még mindig felnézett rá, hogy így ismeretlenül is, de vissza szerezte az imént a táskáját. Nagyon jó nap volt, annyit nevettek, hogy a járókelők megirigyelték tőlük. Mentek utcáról, utcára és Hero mindent megmutatott Rékának legalább is, ami szerinte látnivaló volt.

-Nézd! Réka ez itt a kedvenc éttermem. Ez meg a kedvenc padom, a kedvenc fámmal felette. Ez itt pedig a kedvenc fagyizóm, de tudnod kell, hogy ez nagyon fontos nekem, mert ha szomorú vagyok mindig ide jövök.

-És miért?

-Még kicsi voltam nem ismertem a várost, mert akkor éppen csak ide költöztünk anyukámmal, és elmentem egy kicsit körülnézni. Mentem, mentem és hirtelen egy gonosz ember engem mint kb 12 éves gyereket beszorított egy sikátorba megvert és kirabolt. De én nem adtam fel felálltam és üldözni kezdtem, mert a hátizsákomban egy számomra nagyon fontos dolog volt…..amit még az édesapámtól kaptam, mert tudod ő még 9 éves koromban sajnos elhunyt. Igazából az a fontos dolog egy kulcstartó volt, benne pedig egy kép, amin én és ő voltunk, de sajnos soha nem került elő. Az az ember elvitte igaz a táskámat és vele együtt minden mások számára fontos értéket, de nekem ez nem számított, csak az, hogy azt a kulcstartót is magával vitte. Majd megszakadt a szívem egész nap csak sírtam és még közben el is tévedtem. Nem volt semmi nyitva, de egy ember meglátott aki ennek a fagyizónak a tulaja volt és még most is az. Pont itt álltam látod csak kb 10 méterre a fagyizótól és ő bevitt oda, megnyugtatott, felvidított és adott nekem epres fagyit is. Azóta az az ember olyan nekem, mint a második apám. Úgy hívják hogy: Han Ji Yun.

-óóó…..mondta egy kicsit magába fojtva Réka mert nagyon sajnálta Yong Hwa-t.

-De mindegy is.-mosolygott furcsán rá Rékára, aztán pedig elterelte a témát.

-Lééécccciii, mondj egy szót Magyarul!-mondta  Yong Hwa kutyaszemekkel Rékára nézve.

-Rendben mondok…….te vagy az én hősöm!

-ooookkkééé…. de ez mit jelent?-nagy mosollyal az arcán kérdezte volna Hero.

-Majd egyszer elmondom.-erre nagy lendülettel el kezdett futni Réka, Yong Hwa pedig követte. Aranyos üldözős játékot folytattak, az emberek meg jól meg is nézték őket érte. Sőt néha le is szólították Herot a lányok, de ki ne szólítana le egy helyes csávót, hogy mit tudom én "megmondanád hány óra van" vagy valami ilyesmiért. Aztán végül Hero elkapta Rékát hátulról és néhány másodpercig el sem engedte. Réka elpirult és gyorsan kibújt Hero kezei közül. Ezt a kínos csendet, ami eközben játszódott le Hero telefonjának csörgése törte meg.

-Hallo......Muszáj most? ......Rendben.NA!!........ Rendben. szia.

-Bocsánat mennem kell egy kis elintézni valóm van. Réka szomorú lett hirtelen, de nem mutatta ki. Csak azért volt szomorú mert teljesen biztos volt abban, hogy soha többé nem fog találkozni Yong Hwa-val, aki az ő hőse volt.

-Várj itt egy kicsit Réka, hívom az egyik barátomat, hogy kísérjen haza és vigyázzon rád. De itt várd meg!-aztán elköszönt és nagy lendülettel elment.

Hát Rékának alig kellet várnia 10 percet máris ott termett valaki mögötte.

-Szia! Te vagy Réka?-Kérdezte és ráadásul tök jól ejtette ki a Réka nevet.

-Igen, én vagyok.-mondta Réka bólogatás közben.

-Én Baek Seung Jo vagyok.Naés hol laksz?.......(igazából Kim Hyun Joong itt seung jo mert én abban a karakterben nagyon szerettem.)

-Én a Bourbon utcában lakom.

-Húúúúú te aztán jó messzire elkeveredtél otthonról. Na akkor menjünk! Elkisérlek!

-Te Hero…. Azaz Yong Hwa barátja vagy?

-Herooooo…. Ja te lány!!! Mindig azt akarta, hogy valaki így hívja és mindig ezzel nyaggatott, erre te így hívod olyan nehéz volt éveken keresztül lerombolni az önbizalmát. -mindezt drámába illően mondta aztán nevetett egyet és folytatta.-Egyébként igen mondhatni az egyik legjobb barátja.Te vakáción vagy itt Seoulban?

-Igeeen, mondhatni….-válaszolt Réka bizonytalanul.

-Ha egyszer léez időd tudok egy nagyonjó és szép helyet ahova érdemes elmenni. Nekem van is ott egy nyaralóm, amit a szüleimtől fogok majd örökölni, mert ők is nagyon szerették és sokszor voltunk ott már kiskorom óta. A neve Magyarország azon belül egy kicsi, de nagyon szép város Eger.

-Igen, Majd elmegyek. MIIIII……..??!?-Reagált egy kicsit későn, de annál nagyobb indulattal Réka.-De hát én ott lakom!!

-Komolyan mondod??

-Persze……hogyan szólítsalak?

-Szólíts csak Hero-nak xxD -válaszolta akkora mosollyal az arcán, hogy már vetekedett egy kontinensel.

-Neeem! Szólithatlak mondjuk: Jo-nak?

-Az nagyon jóóó lenne! De figyi, én tudok magyarul velem beszélhetsz úgy is.

-Nemár… te tudsz? Te vagy az első itt seoulban.Furcsa hogy éppen veled hozott össze a sors!

-Igen tudok, mert szüleim tanárhoz járattak, mert abban reménykedtek, hogy felnőtt koromban, majd oda költözöm abba a kis nyugodt és biztonságos országba, és lesz egy szép európai feleségem.

-Egeren belül hol laksz?-kérdezte Réka, de már magyarul. Megkönnyebbülés volt neki egy nap után megint magyarul beszélni.

-Bocs, szivi én ott inkognitóban vagyok, ezért nem árulhatom el….Csak vicceltem! Az utcát nem tudom, csak hogy valami Hajdúhegy nevezetű helyen van.

-Ne már én is ott, csak a Kisfaludy úton.

-Kisfaludy út az egy ilyen meredek út ahol van néhány emeletes ház és sok fenyőfa? ….Mit is beszélek, persze hogy az, mert én is ott lakom, ha ott vagyok. Csak tudod ezt a nevet nagyon nehéz megjegyezni.

-Azta már nem is azon ámulok el, hogy egy utcában lakunk, ami elégé megdöbbentő, hanem azon, hogy milyen folyékonyan anyanyelvi szinten beszéled a magyart.

-Hát jó sok külön órát vettem. Egyébként tavaly nyár végén voltunk ott utoljára és egy nagyon vicces dolog történt. Egy reggel mikor mentem le a boltba, egy nagyon szép, de túlszórakozott lány mackó hajjal ( elaludt kócos haj), pizsamával és fogkrémes szájal indult suliba. Mindenki kint állt az utcában, mint árvíz terjedt a hír a lányról és mindenki nevetett rajta, de senki nem szólt a félig kómás lánynak, csak én hátulról odasúgtam neki hogy…….

-Fogkrémes lány rajtad nevetnek……-szakította félbe Jo-t Réka.

Erre Jo kiterült a földön és elkezdte azt veregetni, mint egy óvodás, közben szétpukkant a nevetéstől, aztán hirtelen felpattant.

-Ne, nene …..ne mond hogy az te voltál!!

-De.-mondta Réka komoly fejet színlelve.

-Akkor bocs, külön kell válnunk, még az emberek megsejtik, hogy ismerjük egymást és annyi a népszerűségemnek…csak vicceltem.

-Te kis Hipopotomózis féle aliofóbia. Mondta Réka hogy zavarba hozza Jo-t mert tudta, hogy ezt a szót nem ismeri. De egyébként nem is illik oda, mert azt jelenti hogy félelem a hosszú szavaktól.

-Naa ,jólvan én is tudnék, olyan szót mondani, amit te nem ismersz, de most inkább hagyjuk.

1órával később.

-És erre azt monda az ember nem tudom de biztos nem: SPÁRTA.

-Ez jó volt Joyyy.!!

Tudom Rékyyy.xxP

Megjegyzés: Ez a vicc, amin éppen nevettek, egyáltalán semmi körülmény között nem volt vicces. Egy ép eszű lény, nem nevetett volna rajta. A diagnózis: Túl jó barátok egy hosszú nap után.

-Jaj hány óra van?

-Már tíz lesz nemsokára.

-Már ennyi?! A lányok már biztos aggódnak, hogy hol vagyok!

-A lányok……-mondta Jo huncutul.

-Nem nem jöhetsz át ma este pizsamapartira hozzánk.

-Honnan tudtad, hogy ez fog jönni?!-kérdezte Jo aztán magában ezt susmorogta:-Pedig Jeremy azt mondta, hogy ez mindig beválik!! A francba az a kis….

-De már itt vagyunk, köszi, hogy elkísértél. Szia.-erre Réka már futott is fel a házba.

-Várj, várj Réka!!!!!!Itt maradt a táskád nálam. Mindegy majd vissza adom valamikor úgysincs benne semmi …csak a telefonja.

A lányok odafent karaokiztak, de úgy, hogy az egész ház bele őrült

 –Sziaaaa. Réka te is akarsz karaokizni?

-Háááát…igen, de várjunk ti nem is aggódtatok értem??!!!

De a lányok csak nevettek. Eltartott egy darabig, de végül is lefeküdtek aludni a házmester parancsára, mert mindenki panaszkodott a hangoskodás miatt.

Mindenkinek nagyon jó volt biztos, ez az első nap, de Réka nem kérdezősködött többet.