15.rész

Clap street~A hírességek utcája.

Mit mondott Réka az utcáról ?

„Clap street: Mi ez?  Ez egy egyszerű utca volna?  Nem! Ez az utca az álmaim útjait mutatja. És így visszagondolva rá, ha csak még egy napot eltölthetnék ott, mindent újra láthatnám, de nem. Ez már elmúlt, most sem rossz, de azért jó lenne visszatérni, abba a világba, ami tökéletes volt. Lehet nem vettem észre,  hiszen ez csak egy nyár volt, amikor az álmaim beteljesüléséről álmodoztam és észre sem vettem, hogy már régen beteljesült. Az életem hirtelen kerekestül megváltozott….ez nekem a Clap street. Nemtudom másoknak mit jelentett, és talán még most is, mit jelent!”

Az utca nagyon gondozott volt, mintha beléptek volna az emberek a koreai luxus egyik legjobb utcájába. Minden házon, mint már említettem meglátszott.

Megérkeztek és nagyon gyorsan kipakoltak az egész ház igazából már eredetileg is bútorozott volt , de most valahogy olyan otthonos lett. Új cím clap street 9. Ez nagyon jó érzés volt, hiszen a lányok végre úgy érezték koreában is van egy otthonuk.

Valaki csengetett az ajtón. Réka lefutott, hogy ajtót nyisson és két fiút látott az ajtónál. Az egyiket ismerte is a másik pedig nagyon aranyos volt. Kang Min Hyuk volt az, a kutya szemű. Dehát, mit

kerés itt?-gondolta Réka magában-Talán, csak meg akart látogatni.

-Sziasztok, Min csak nem azért jöttél, hogy meglátogass?-kérdezte Réka boldogan.

-De, azért, meg hogy aztán egy kis csokit kérjek, hogy meg tudjam mutatni Zelonak.

-De hát, hogy jutottál be az utcába. Nem hiszem, hogy az őrök csak úgy beengednek! Ne mond, hogy a csoki miatt bemásztál! Szólhattál volna is…-mondta Réka hadarva, mire  a kutyaszemű lényecske belevágott a szavába:
-Nem is másztam be!! Mi itt lakunk. Ne hidd, hogy olyan rosszak vagyunk.-mondta Min felvilágosítóan.

-Itt laktok….hogy hogy?-kérdezte Réka egy kicsit visszább véve a kedvéből.

-Hogy hogy hogy? Olyan mintha tiszta hülye lennél most.-Mondta Minhyuk kioktatóan.-
Szóval hírességek.- gondolta Réka magában. -A kutya szemű…miért?! Nem értem miért rossz.

-Réka ismered a bap-t?-kérdezte Min, mintha nem történt volna semmi.

-Nem….-mondta Réka, még mindig ledermedten az ajtóban állva.

-Akkor mond el neki…én meg keresek valami harapnivalót.-aztán elfutott Minhyuk a konyhába (és aztán kifosztotta az egész hűtőt. nem értem, hogy tud valaki ennyit enni)

-Bocsi..-mondta egy kis félénk hang bizonytalanul- Van valami baj?

-Nem nincs.-mondata Réka, de csak monoton hangon.-Akkor jó…én Choi Jun Hong vagyok, de mindenki csak Zelonak hív. Örülök, hogy megimerhetlek! -és még mindig olyan kis félősen szinte a földig meghajolt.

Réka mivel érezte, hogyha ennél tovább marad lefagyva rosszkedvűen, mindenkinek rossz hangulatot csinál,  nehezen eldöntötte magában,  hogy újra vidám lesz és figyelmen kívül hagyja egy ideig, az imént történteket.

-Én Réka vagyok, én is örülök. Szóval te is itt laksz?-kérdezte Réka nagyon vidáman.

-Igen itt. Én a bap-ben vagyok rapper és a szomszédod is. Csak hallottam, hogy egy új lány költözött az utcába, és gondoltam meglátogatom, hogy köszönjek neki, mert aztán az esti bulll…,mert aztán nem tudok.-mondat ezt már egy kicsikét bátrabban.

-Oké. Te akarsz valamit enni?

-Igen, miért ne?

Eltöltötték a délutánt egészen addig, amíg Junyeon fel nem ráncigálta Rékát az emeletre, hogy öltözzön át. Be nem kötötte a szemét és el nem vitte vagy 100 méterrel arébb a házuktól. De mivel Zelo elszólta magát, már nem volt meglepetés a buli, amit az utcalakók szerveztek neki. De mind egy, így is nagyon örült Réka, mikor meglátta hogy mennyien összegyűltek, csak miatta.

Leültették Rékát egy asztalhoz, aztán egyesével az utcában lakó bandák, énekések, előadtak neki egy-egy számot. Nagyon jó volt  teljesen addig, amaddig egy Ftisland nevű banda nem jött, aztán következett a CNblue és utána az SS501. Réka kényszer mosollyal végigmosolyogta az előadásokat. Közben a bizonyos bandákban szereplő emberek, akik nem voltak mások mint Lee Hong Gi: az Ftisland front embereként bemutatva, végig nem nézett Réka szemébe, talán azt hitte, hogy akkor nem veszi észre, hogy ő az. A CNblue Jung Yong Hwa-ja mint szintén frontember ugyanúgy nem   a kényszer mosoly mögül egy könycsepp is kigördült Réka szeméből. Ekkor már oldalról erősen nézték Rékát, Hero és Jeremy, és szinte már nagyon dühösek voltak, hogy ezt végig kellet nézniük. Egyszerübb lett volna minden, ha az elején elmondják. Réka gyorsan letörölte, azt az egy könycseppet az arcáról és felállt. Megköszönte mindenkinek, hogy ezeket előadták. A buli elkezdődött, Réka sietett kifelé a házból, és mikor kiért és már nem volt ott senki, nem bírta tovább, elkezdett sírni. Miért baj az, hogy az embernek híresek a barátai és eddig nem tudott róla. Nemtudni, most mindenki azt gondolja, hülye ez a lány, hiszen örülnie kéne. De nem, a szívében ennél sokkal nagyobb dolgok mentek végbe. Utána futott még az a három lebukott frontember is.
tudott Réka szemébe nézni, pedig Réka végig kereste a tekintetét. És végül, mikor az SS501 lépett szinpadra Baek Seung Jo-val, aki szintén front ember volt,

-Bocsánat, Réka!!-mondta nehézkesen sírós hangnemben Jeremy.

-Nem….olyan mintha becsaptatok volna…én meg mindig csak áradoztam a sztárokról. Biztos jó volt nevetni rajtam, a hátam mögött!-mondta Réka dühösen, sírás közben.

Jeremy mindenfélét mondott, hogy megnyugtassa, de a végére csak annyi sült ki belőle, hogy ő ís sírva könyörgött már szinte, a megbocsájtásért.

-Hyung, miért nem mondotok semmit?!-mondta dühösen Jeremy Jo-nak és hero-nak, akik csak álltak tehetetlenül, bűntudatos arccal.

Jeremy elengedte egy pillanatra Réka kezét, aki rögvest elfutott. Jeremy mihelyst észrevette, utána akart futni, de nem tudott, mert Yong Hwa megfogta a kezét és nem engedte. Amikor visszamentek a házba Junyeon meglátta, hogy Jeremy sír. Rögtön elindult hazafelé.

Ameddig Réka futott elgondolkozott magában. Olyan volt az érzése, mintha kiszakították volna a szívét. Mintha, minden hazugság lett volna, ami eddig történt. Először, a kutyaszemű, aztán az összes új barátja is. Amikor felért a szobájába, bebújt a takaró alá, és csak sírt és gondolkodott, de leginkább csak sírt.

Nem sok idő elteltével, lassan kinyitódott az ajtó és valaki bejött a koromsötét szobájába. Lehúzta Réka fejéről a takarót, letörölte könnyeit és megpuszilta a homlokát, aztán bebújt mellé a takaró alá és átölelte. Junyeon volt az.

-Jobb lesz, hidd el nekem. Nincsen semmi baj.-mondta halkan Rékának.

-Nem lesz az!! Mindenki hazudott nekem. Miért?! Még te is….-mondta Réka még mindig sírás közben.

-Bocsánat…szerintem, csak azt akarták, hogy legyen egy igazi barátjuk. Bocsánat, bocsánatot kérek és szerintem még ők is nagyon sajnálják!-mondta Junyeon, miközben szorosabban átölelte Réka fejét.

-Nem tudom…-mondta Réka elhalkulva és csak sírt tovább.

-shhh, shh-csitítgatta Junyeon. Már nagyon későre járt és Réka megnyugodott, csak annyit mondott Junyeonnak:
-köszönöm!!

Reggel volt, de azon a napon nem kellet menni dolgozni. Szóval Réka lassan fáradtan szinte csukott szemmel kicsoszogott a konyhába.
-Hú!! Ez aztán messze volt!-nagyobb ez a ház, mint gondoltam volna. Kinyitotta a hűtőt és csak úgy dobozostól beleivott a tejbe. Amikor becsukta a hűtőajtót, egy fiú állt ott, aki nagyon mosolygott. Réka kinyitotta a szemét és meglátta, hogy nem a saját házában van.
- ….Hát persze!! Akkor ezért volt 10 perces az út a konyháíg…bakker!! Ez is csak velem történhet meg!-gondolta magában és immár tiszta frissen, kifutott a házból, vissza a saját házukba. Csak annyit hallott, hogy a fiú erősen nevetett mögötte. De legalább felfrissült. És a nagy megaláztatás frisességétől, vagy az égéstől, felvidult és úgy érezte, igenis, ez már egy másik nap, másik eseményekkel. Nem lehet örökké szomorú.

Szóval vissza ért a házba és mivel még csak korán reggel volt, úgy döntött, hogy mindenkinek csinál reggelit. Rengeteg kaját csinált, nagyon jól nézett ki. (Mármint a kaja de köszi hogy rögtön rá gondoltatok! >.<) Mikor Junyeon lejött a szobából, rögtön megrohamozta az asztalt és Rékáais nagyon izgatta, hogy most, hogy érzi magát. Réka persze megnyugtatta, hogy  nincs már semmi baj és bocsánatot kért, hogy annyi bajt okozott neki, tegnap este, hogy miatta még a buliból is elkellet jönnie. De Junyeon természetesen megmondta, hogy felesleges bocsánatot kérnie tőle, hiszen nem történt semmi rossz.

Neki láttak enni, és valószínűleg az illatra, a lányok is lecsábultak, a szobájukból, ki egyenesen a konyhába.

Megették az ennivalót, és aztán a nappaliba vonultak, ahol délutánig x-boxoztak. Nagyon jó volt!! Aztán délután csengettek, és Junyeon nyitott ajtót Hero állt az ajtóban és kérte Junyeon, hogy hívja oda Rékát. Junyeon persze rögtön szólt neki, és Réka gyorsan oda sietett az ajtóhoz. Mosolyogva futott és mikor meglátta Hero-t rögtön egy kicsit lentebb ment  a mosolya, de azért odament hozzá.

-Szia Réka..szép nap van, nem jössz el velem sétálni?-kérdezte mosolyogva.

-De persze.-felelte Réka és odakiáltott a többieknek a nappaliba, hogy elmegy, aztán felkapta táskáját és már mentek is el Hero-val kettesben. Lassan sétáltak a kínos csendet, csak néha szakította meg, egy-két autó elhaladásának a hangja, mellettük. Aztán végre, teljesen higgadtan megszólalt Hero:

-Jeremy nagyon szomorú….

-ohh…valóban?-mondta Réka lehajtott fejel-Akkor nem kellet volna hazudnia!

-Nem is hazudott…!! Csak nem akarta, hogy te is a híres énekest lásd benne….

-A hírességet!!! Szerintetek én ilyen vagyok?-kérdezte Réka felháborodottan.

-Nem így értettem. A  malacka nagyon akart egy csinos lány barátot, akit úgy ismer meg, mintha egy filmben lenne. Legjobb barátok lesznek, később pedig rádöbbennek, hogy szerelmesek. És tudod azért, olyan szomorú, mert úgy érzi, elvésztette ezt a mesebelei lányt. Az volt az ő meséje, mindig elmondta nekem a születésnapján, hogy ő ezt a mesének a betelljesedését kívánja csak:

„Hyung, veled megtörtént valaha, hogy mesébe illően szerelmés lettél? Velem nem…de azt akarom, hogyha valaha lesz barátnőm, akkor úgy ismerjem meg, mintha egy mesében lennénk. Úgy minthogy nem tudja, hogy kivagyok, és csak saját magamért szeret…csak azért, aki vagyok!! Szerinted lesz valaha ilyen velem?

-Nem tudom te malac…”
-Nevettem mindig rajta..de most érzem, azért ragaszkodik ennyire hozzád.

-ohh

-Akkor megbocsájtasz?-kérdezte Hero.

-Nem tudom, hogy meg tudok –e…mondta Réka ezt is lehajtott fejel.

-Képzeld elkezdtem Magyarul tanulni, most már tudok néhány dolgot …azért kezdtem el, hogy ne legyen olyan nehéz neked, mindig koreaiul beszélni, szóval most én alkalmazkodok…és most komolyan! Nem tudnál megbocsájtani egy srácnak, aki miattad elkezdett egy új nyelvet tanulni?

-Na jó…de!!-mondta Réka hirtelen széles mosollyal, miközben megdörzsölte Hero
fejét.-Megbocsájtok nektek. Csak olyan hirtelen ért engem ez az egész.

-Akkor jó!!-nevetett fel Jong Hwa (hero) nagyon boldogan. Ment tovább a délután, együtt elmentek ismételten Hero legkedvencebb helyeire és nagyon jól érezték magukat.

Visszamentek az utcára és Hero felajánlotta, hogy megmutatja az ő házukat, ami szemben volt a Rékáékéval. Bementek és megszólalt Jong Hwa:

-Na itthon vannak a többiek is. Ideje, hogy nekik is bemutassalak. Most pedig lassan csendben menjünk fel és lepjük meg őket.

-Oké-válaszolta Réka.

Felmentek lassan a lépcsőn és ott voltak a CNblue tagjai, a fenti nappaliban és egyféle bulit tartottak. Bementek a szobába és mindenki meglepődött.

-Szia ..üdvözlünk a CNblue otthonában-mondta az egyik fiú kacéran.

-Réka, ne hallgass  rá soha, ő egy nagy nőcsábász!!-mondta Jong Hwa .

Hero mindenkinek bemutatta Rékát és az utolsó embernél megálltak, mert Réka megszólalt:

-Őttttt .ismerem! Ugye Kutyusszemű lényke?-modta Réka viccesen és megölelte Min-t. Erre mindenki felnevetett:
-kutyus!!!?

-Ne már, Réka…!! Én őt nem is ismerem!-mondta az első részét komolyan, a másodikat pedig
mosolyogva, miközben lerázta magáról Réka karjait. Mindenki elfoglalta magát, szóval Réka úgy döntött egy kis idő után, hogy Minhyuk mellé ül.

-Szia…mivel tegnap átjöttél és megetted az összes kaját, aztán rádöbbentettél hogy CNblue-s vagy. Igazán kijárt volna, hogy most megalázzalak.-mondta Réka, de persze egyetlen szavát sem komolyan véve, de úgy látszik Min komolyan vette.

-Énnn..nem is hazudtam! Te nem kérdezted, hogy ki vagyok, én meg gondoltam, hogy tudod, azért voltál velem.-mondta ezt olyan komolysággal, amivel csak tudta.-Csak olyan aranyos voltál és még kaját is adtál nekem.

-Oké..értem, bocsi! De azért, ha legközelebb lesz valami szólj. Jó?-kérdezte Réka vidáman.

-Miért…..-kérdezte Minhyuk, mintha hirtelen átváltott volna, a cukiságból valami mindenkit taszítok emberré.

-Akkor ezért voltál ott a stúdióban is a múltkor?-kérdezte Réka, még mindig próbálkozva vidámabbra fordítani az egyre kínosabb feszültséget. De erre csak még mérgesebb lett Minhyuk.

-Nem mindegy, hogy miért voltam ott.

-Valaki el tudna menni a boltba egy kis kajáért?-már szinte énekelték a többiek.-Minhyuk már úgyis éhes tudjuk.

- Igen -szólt rögtön Minhyuk.-én elmegyek.- Ez elég fura volt, főleg azért, mert ő az utolsó, aki felajánlja, hogy elmegy a boltba, mert az igazat megvallva, elég lusta. Réka nem habozott, követte lefelé a lépcsőn és mondta neki:
-Várj, meg megyek én is.

Kimentek a házból és akkor Réka mondott valami hülyeséget, amivel sikerült végre feloldania a feszültséget, és végre visszatérítette a kiskutyát, kiskutya mivoltához..huh, nehéz volt. Min elgondolkodott, hogy miért követi őt mindenhová, ez a lány. Lehet hogy tetszik neki. Amire egyébként elég könnyen meg lehet állapítani a választ, hiszen igen! Lehet, Minhyuk az a fajta ember, aki nem szereti, ha valaki kinyílvánítja, mit érez iránta, vagy valami más?

-Na hova megyünk?-kérdezte Réka visszafelé.

-Szerintem, te már menj haza….este van.-mondta Min

-Nem vagyok fáradt, veled mehetek?-fogta meg Minhyuk karját, amitől hirtelen olyan érdekes lett az arckifejezése a kutyusnak hogy az csak na.

-Nem, nem! Mondom, menj most már inkább haza.-mondta egy kicsit félősen.

-Oké…de holnap nem találkozunk?-kérdezte Réka- Mármint, nem mutatsz meg nekem néhány parkot, vagy még jó helyeket?

-Nem tudom még.-mondta Min, aztán a házához vezette Rékát és amikor bement megkönnyebült arcot vágott. Réka mikor beért mosolygott egyet, hiszen annyira boldog volt. Végre tudta, hogy szereti Minhyukot.

Min lassan sétált.  Nem akart még hazamenni, valami nagyon nyomta a szívét.

-Miért?! Mi baja lett, ennek a lánynak?-gondolta magában- Miért van, minden lánynak, ilyen furcsa szokása? Miért, nem maradhatott meg, régi valójában mindenki? Miért nem lehet minden a régi?...lassú séta a holdfényben nincs is ennél szívfacsargatóbb, azon gondolkodni, miért…ez gyakran jól esik, de az utolsó pillanatban, nem látni semmit, ezekben a percekben hiszen minden elsötétül. Lassan elhomályosodik, végül pedig teljes sötétségbe borul. Lehet, hogy azért, mert nem találjuk meg a választ, de lehet, hogy csak azért, mert túlságosan megtaláltuk, ami annyira fájt, hogy az az egy könycseppünk homályosított el mindent.(jaj próbálgatom az írói vénáimat, szóval egyszerűen kimondva sírt!>.<)